A fa játékok jótékony hatása fantáziánkra
Tagged Tags:

A gyerekjátékok kategóriáján belül van néhány, amit alapvetően érdemes megkülönböztetni. Igazából határ a csillagos ég, ha kategorizálni szeretnénk a játékokat. Vannak például az építőjátékok, de természetesen azon belül is megkülönböztethetjük a legókat, amik jellemzően műanyagból készülnek, aztán a legóutánzatoknak is van piacuk, de lehetne akár tematika alapján is csoportosítani, mondjuk járművek, épületek, és csomó más szempont szerint. Mostani írásunkban mi a fa játékok hatásáról szeretnénk szót ejteni, hiszen egy örökzöld kategóriáról van szó. Már apáink, nagyapáink is szórakoztak ilyesmivel, és feltehetően a következő generáció gyerekszobájából sem fognak hiányozni ezek a remek játékszerek. A legtöbben talán a klasszikus kockákra gondolnak, ha azt hallják, hogy fa játék.

Népszerű fa játékok gyerekeknek

Ebben a szettben szoktak lenni kockák, téglatestek, háromszögek, és előfordulnak natúr színben, vagy színes verzióban. Pedig nem szabadna, hogy itt véget érjen a fantáziánk, ha már fa játékok használatáról van szó. Szerencsére sok egyéb kínálat is kapható, ami közül feltétlenül ki kell emelnünk a fából készült sínt. Ezek a legkülönbözőbb darabszámban kaphatóak, végtelenül egyszerűen összekapcsolhatóak, alakíthatóak, módosíthatóak. Ami a minőségét illeti, elnyűhetetlen. Hacsak el nem törik, amit nem egyszerű elérni, szinte az örökkévalóságig megóvható. Természetesen azért okosan kell vele bánni, nem szabad, hogy víz érje, mert az megviseli. A gyermeki fantázia csodásan alkalmazható ezen játék során. Fasínt rakni már körülbelül két éves kortól lehet, határ pedig nincsenek, hiszen nagyon sokszor a felnőtteket sem lehet megakadályozni, hogy próbára tegyék képzelőerejüket.

Klasszikus fa játékok

A gyerekeknek pedig ez rettentően imponál, hiszen végre van, aki csatlakozik hozzájuk a játékban. Természetesen a lényeg csak ez után következik, hiszen ha kész a sín, jöhetnek a vonatok, amik jellemzően több vagonból állnak, és mágnessel kapcsolhatóak össze. Persze vannak itt is elemre működők, vagy akár olyan, amit távirányítóval is tudunk irányítani, de a képzelőerő szempontjából talán a régimódi, fából készült vonatok lesznek a legideálisabbak. Ezen említett elemeken kívül persze ez a szett kiegészíthető egy halom egyéb figurával, bábukkal, fákkal, épületekkel, egész kis városrészek építhetőek a hosszú téli esték során. Ezek a játékok beszerezhetőek a nagy áruházláncok bármelyikében lényegében, vagy az egyszerűség kedvéért online, hiszen a választék manapság már igazán nem hagy bennünk hiányérzetet. Léteznek kifejezetten a lányok ízlésének megfelelők is, ahol a rózsaszín, vagy egyéb lányos színek lesznek a dominánsak.

 

Kültéri játékok fából

Aztán persze vannak a klasszikus fiúsak is, meg a kihagyhatatlan uniszex verzió is kapható. A fenti vonatokról és sínekről szóló aránylag hosszadalmas eszmecserét váltsuk fel egy új témára, ami a kint, szabadtéren használatos játékok lesznek. Ami a kinti játékokat illeti, ebben az esetben is megkülönböztetjük a két nagy csoportok, a műanyag és a fa játékokat. A műanyag, bármennyire is fejlődik a technika, még mindig nagyon hamar elhasználódik, törékennyé válik, és muszáj lecserélni. A fa játékok a hagyományosnál is fokozottabban ki vannak téve az időjárási viszontagságoknak, hiszen a nedvesség árt ennek az anyagnak, de még ezzel együtt is a legelterjedtebbek közé tartozik. A hinták, illetve a csúszdák szerkezete, mászókák mind-mind a leggyakrabban fából valósulnak meg. A csúszdán kívül szinte minden klasszikus játszótéri játék fából is kialakítható. Óvjuk hát fa játékainkat, mert még sok örömteli percet okoznak.