A képességfejlesztő játékok segítenek felkészülni az iskolakezdésre is

A képességfejlesztő játékok fontossága megkérdőjelezhetetlen. S bár a szóban forgó játékok a gyerekek bármely életszakaszában jó szolgálatot tesznek, a tapasztalat azt mutatja, különösen az iskolára való felkészülést megelőző időszakban népszerűek igazán a családosok körében. Ez természetesen nem a véletlen műve.

Izgalmas napok elé néztek

Az iskolakezdés izgalma egyaránt eltölti a kicsiket és a felnőtteket is: míg a gyerek felvillanyozva várja a számára ismeretlen helyzetet, addig a szülők kissé aggódva tekintenek a szeptember elsejére, s mindarra, amit ez a nagy nap jelképez. Szülőként Te is egészen biztosan a legjobbat szeretnéd a csemetédnek – bizalommal, magabiztosan és örömmel útnak indítani őt az első osztályba. Szerencsére nagyon sokat tehetsz a „projekt” sikerének érdekében, és már nyáron is hozzáláthatsz a kis lurkó játékos felkészítéséhez, ezáltal fejlesztve többek között a kézügyességét, finommotorikáját és mozgását.

A finommotorikát fejlesztő játékok rengeteget nyomnak a latban

A gyerekkezeket és ujjacskákat nagy próba elé állítja az iskola első éve: ebben az időszakban tanulnak meg ugyanis írni. A finommotorikát fejlesztő játékok természetesen nem arról szólnak, hogy időnap előtt, együtt tanuljátok meg a betűk írását. Ezekkel a tevékenységekkel sokkal inkább a ceruza, illetve toll helyes megfogására, megtartására és használatára készíted fel a gyereket. Ahhoz ugyanis, hogy az íróeszköz használatával, a vonalvezetéssel ne legyenek a gyereknek nehézségei, képesnek kell lenni a csukló laza tartására, és az apró, könnyed mozdulatok elvégzésére.

Képességfejlesztő játékok gazdag repertoárja

Ha a kézügyesség fejlesztő játékok kerülnek terítékre, alapvetően rengeteg izgalmas variáció közül választhatsz. Ez a változatosság már csak azért is jó, mert így a gyerek valóban játéknak éli meg a tevékenységet, a foglalkozások pedig, a sokszínűségük miatt, sosem válnak unalmassá a számára.

A gyurmázás és a LEGO építés nagyszerűen, észrevétlenül fejlesztik a kézügyességet, csakúgy, mint a gyöngyfűzés. A kis lurkók örök kedvence, a homokozás, illetve a kisebb-nagyobb tárgyak pakolgatása is rendkívüli fejlesztő hatással bír. Az ujjak munkáját pedig nagyon hatásosan fejleszti a gyümölcsök magozása – ezekből aztán nagyi finom lekvárt is készíthet!

Bónusz tipp: ha a sokat méltatott gyurmázás mellett teszed le a voksod, az alapanyagot, azaz a gyurmát Ti magatok is elkészíthetitek közösen. A só-liszt gyurma készítés hamisítatlan minőségi időtöltéssel ajándékozz meg benneteket, arról nem is beszélve, hogy az alapanyagok összegyúrása is pozitív hatással van a kézügyesség fejlődésére.

Izgalmas mozgásfejlesztő játékok

Az örökmozgó, mindig aktív gyerkőcök garantáltan odáig lesznek a mozgásfejlesztésre tett kísérleteidtől – hiszen ezek mindegyike izgalmas játék a számukra! Gondoltad volna például, hogy a hintázással is nagyban fejleszthető a gyerek mozgásképessége? A hintázás intenzíven fejleszti az izmokat, jó hatással van a koordinációra, az egyensúlyérzékre, emellett pedig terápiás jelleggel is bír.

A labdajátékok is élenjárnak a mozgásfejlődés vonatkozásában. Ha két vagy több gyerek él a háztartásban, minden adott az izgalmas labda-csatákra. De akkor sem kell aggodalmaskodni, ha a gyereknek magának kell felfedeznie a labdázás örömeit. A gyerkőc álljon szembe a fallal, dobja neki a labdát, s mielőtt újra elkapná, tapsoljon vagy forduljon körbe a tengelyén. Jó kis gyakorlat ez, ami nemcsak fejleszt, de remek szórakozást is kínál, és hosszú ideig leköti a gyereket.

Képességfejlesztő játékok: irány a játszótér!

A mászóalagút szinte minden jól felszerelt játszótér kötelező kelléke. Amellett, hogy jó mókát kínál, a kúszás a gyerekek mozgására is jó hatással van. Tény, hogy több gyerek eleinte ódzkodik bebújni az alagútba – semmiképp ne erőltesd, ha a Te csemetéd is így van ezzel. Egy kis ösztönzéssel azért megpróbálkozhatsz: guríts végig labdát a mászóalagútban, és biztosítsd a gyermekedet arról, hogy odakinn várod a kijáratnál. A mozgás és az egyensúlyérzék továbbá remekül fejleszthető futóbiciklivel, illetve pedálos gyerekbiciklivel is.