A kijutós játékok escape néven ismertek angolul
Tagged Tags:

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt állítjuk, létezik a játékoknak egy olyan köre, amelyek nem csupán a gyerekek számára lesznek élvezetesek és vonzóak, hanem legalább annyira a felnőtteknek is, sőt, talán nekik még jobban is. Ez pedig a kijutós játékok néven vált ismertté, de akár úgy is ismerhetjük őket, mint escape név alatt futó szórakozási lehetőségek.

Az escape egy angol szó, ami menekülést, kijutást jelent, tehát tulajdonképpen közönséges angol-magyar fordításról van szó. A kijutós, vagyis escape jelletű játékok lényege, hogy valamilyen módon meg kell találni a kijáratot. Ez több formában bonyolódhat. Rendkívül elterjedtek az online játékok, amelyek játszhatóak akár egyedül is, mondjuk időre, de akár időkorlát nélkül is.

A másik lehetőség, hogy online, de csoportosan, számunkra akár vadidegen emberekkel, akik egy időben bejelentkeznek ugyanabba az internetes játékba. Ez is érdekes tud lenni, hiszen az ismeretlenségnek megvan a varázsa a játékok során. A tapasztalt játékosok azonban azt mondják, a személyes, hagyományos, fizikai formában zajló játékot semmi sem fogja felülmúlni, hiszen a legnagyobb kalandot és élvezetet mégiscsak az adja.kijutós játékok

Toppon a kijutós játékok

Ezt is általában csoportosan játsszák az emberek, szintén adott időre, ahogy azt már említettük. Ezek a bizonyos kijutós játékok nem meglepő módon Amerikában indultak hódító útjukra, onnan pedig szépen lassan meghódították a világot. Voltak országok és régiók, ahol lényegesen gyorsabban sikerült elterjedniük ezeknek az elveknek, máshol kissé óvatosabb volt a közönség, de előbb-utóbb mindenütt megveti a lábát, már ha elég nagy a piac ahhoz, hogy gazdaságos keretek közt lehessen működtetni.

A pszichológusok sem mulasztottak el véleményt alkotni ezzel kapcsolatban, hiszen mint ahogy mindennek, ennek is megvan a lélektana. Sőt, azt lehet mondani, hogy a játék, mint olyan már régtől foglalkoztatja a szakértőket. A játékelmélet például egy kifejezetten régi teória, amely lehetőséget adott több matematikai, ebből adódóan pedig stratégiai, valamint valószínűségszámítási jelenség tudományos vizsgálatára.kijutós játékok

A kijutós játékok lélektanáról

A pszichológia ehhez csatlakozott, mint kapcsolódó tudományág, hiszen azt már rég tudni lehet, hogy a tudomány akkor kezd igazán érdekessé válni, ha interdiszciplináris lesz, vagyis több ágazat kezdi ugyanazt a jelenséget vizsgálni, és az egymás véleménye viszi őket előre. Visszatérve azonban a szabadulós játékokhoz, a stresszhelyzet teszi a játékokat mindig igazán érdekessé, és a szabadulós játék kifejezetten stresszben telik mindaddig, amíg nem érzik a résztvevők, hogy sínen lenne a megoldás.

Ez pedig mindig úgy van kitalálva, hogy legyen kellő adag fordulat és meglepetés a folyamatban, hogy soha ne lehessen túl korán megkönnyebbülni és örülni. Ez tulajdonképp mindenkinek a célja a játék során. Paradox egy gondolat egyébként, ha belegondolunk, hogy a játékosok feltett szándéka, hogy megoldják a rejtélyeket, ezzel pedig megtalálják a kijutás lehetőségét, ugyanakkor ha túl korán lelnének rá a megoldásra, talán csalódottak is lennének, sőt, még az is lehet, hogy elmenne a kedvük az egésztől, és legközelebb nem is vonzaná őket a dolog.kijutós játékok

Éppen ezért tehát mindenki tudja jól, a játék készítői, és a játékosok is, hogy kvázi kínozni kell a másikat egy bizonyos kritikus ideig, a bizonyos holtpontig, hogy aztán a kellő erőfeszítések kifejtése után jöhessen a megkönnyebbülés, a katarzis, és a győzelem heve legyen úrrá mindenkin, legalábbis a legjobb esetben általában ez szokott történni.