Ma már alig van valaki, aki számára ismeretlenül cseng a szabadulószoba kifejezés. Ezzel kapcsolatban pedig megjelentek a szabadulószoba kuponok, ami nem jelent mást, mint egy fajta ajándékutalványt, hiszen ezzel belépést nyerünk a kiválasztott akcióra. Napjainkban igazán reneszánszát éli ez a típusú szórakozási lehetőség. Érdekes változás ez a magyar piacon, hiszen néhány éve még zavarba jöttek volna a városi fiatalok is, ha a szabadulószobákkal kapcsolatban kérdeztük volna őket, ma már azonban ez az egyik fő szórakozási lehetőség, már ha az embernek van a közelében ilyen vállalkozás.
Vidéki helyszíneken ugyanis még mindig nagyon szerény a kínálat, és kérdéses, hogy ez fog-e változni, hiszen az efféle programok megvalósíthatóságának pénzügyi oldalról is működnie kell. Ha pedig adott esetben nem áll össze a kép matematikailag, mert nincs meg a kritikus érintett néptömeg, úgy nagy valószínűséggel nem fogja megérni az üzemeltetése. Persze ez nem biztos, ez csupán egy általános logika, ami mentén a szolgáltatások létrehozását át szokták gondolni.
A szabadulószoba egyre felkapottabb
A fővárost, illetve a nagyobb városokat tekintve ugyanakkor megállapítható, hogy gombamódra alakulnak az izgalmasabbnál-izgalmasabb lehetőségek, ezzel pedig csodás programkavalkádot biztosítanak a laza péntek, szombat estéknek. Ma már egyáltalán nem biztos, hogy a kikapcsolódásra vágyó fiatalok moziba mennek hétvégén, sőt, a statisztikák szerint jóval nagyobb eséllyel tévednek be egy szabadulószobába.
Természetesen tudni kell, hogy amíg egy moziterembe akár több százan is beférnek, egy szabadulószobába általában egyetlen csapat mehet be egyszerre, ami azt jelenti, hogy ha biztosra akarunk menni, mindenképpen ajánlatos előre foglalni termet. Egy csapat mérete egyébként mindig javaslattétel alapján kerül kialakításra, illetve nyilván a baráti társaság mérete is hatással lesz a végeredményre.
Az azonban leszögezhető, hogy ez egy csapatjáték, vagyis egyedül valószínűleg senki nem akar szabadulószobásat játszani, és nyilván van egy felső határa is a létszámnak, amit nem javasolt átlépni, hiszen akkor nem lesz mindenki aktív, ami által unalmas lesz némely tagoknak a buli.
A szabadulószoba kupon lényege
Visszatérve azonban a kiinduló gondolathoz, a szabadulószoba kuponjához, ezt napjainkban nagyon sokszor ajándékba adják másoknak, hiszen ezzel lehetőséget nyújtanak át a másiknak, amely akár pontos időhöz is köthető, de olyan is van, hogy az időpont egyeztetés a kupon új tulajdonosára vár. Ma már léteznek kifejezetten olyan honlapok is, amelyek fő célja az ilyen jellegű kuponok egyszerű adásvételének bebiztosítása, ami tulajdonképpen mindenkinek előnyös.
Egyre több az olyan oldal, ami kifejezetten a szabadulószobák ajánlatait gyűjtik össze, hiszen akit egyszer elkap ez a szenvedély, az nehezen szabadul tőle, újra és újra keresi az ilyen jellegű kihívásokat. Ehhez a titokzatossághoz, a szenvedély kialakulásához feltehetően az is hozzájárul, hogy nem egy mindennapi tevékenységről van szó, hanem a kevés lehetőség okán egy fajta ünnepélyesség övezi ezeket az alkalmakat.
Nem mehetünk minden nap szabadulószobába, hiszen idő sincs rá, és nincs is annyi lehetőség általában a szűken vett környezetünkben, hogy erre lenne mód, és hát sokszor a társaság is hiányzik. Az azonban biztos, hogy ha van a környezetünkben tinédzser, esetleg egyéb fiatal, és ajándékot kell vásárolnunk, mindenképpen jusson eszünkbe a szabadulószoba kupon. Nem mindegy, milyen programra veszünk helyet, ezért nézzünk utána, de egészen biztosan nagy sikert arat majd a meglepetés.