A szobai trambulin a nagy verzió kistestvére
Tagged Tags:

Minden olyan családban, ahol vannak gyerekek, feltehetően ismerősen cseng a trambulin kifejezés, hiszen az aprónép körében az egyik legnépszerűbb sporteszközről van szó. Ezen a kifejezésen ugyan el lehet mélázni kicsit, hiszen nem mindenki ért egyet a sporteszközként való definiálásával, ugyanakkor vitathatatlan, hogy alaposan megmozgatja magát az ember, ha alkalmazza ezt a tárgyat.

A trambulin alapvető tulajdonsága, hogy kegyetlenül rugalmas az anyaga, hiszen ez tudja azt garantálni, hogy végeláthatatlan mókában legyen a használóknak része. Nyilvánvalóan ezen említett anyag rugalmassága eltérhet attól függően, hogy milyen márkáról, gyártmányról, minőségről van szó, de alapvetően mindegyik trambulin eleget tesz ennek az elvárásnak.

Létezik többféle szobai trambulinszobai trambulin

A másik hatalmas különbség az egyes verziók között a méretben, pontosabban az átmérőben van. Az egészen nagy, több személy ugrálására is alkalmas eszközökön kívül léteznek a mini verziók is, amelyek éppen hogy egyetlen személyt tudnak csak befogadni. Sokszor azonban ezek a pici verziók nagyon kedvesek és praktikusak tudnak lenni a mindennapokban, hiszen méretükből adódóan kiválóan működtethetők, mint szobai trambulinok.

Ahogy a nevéből is látható, a házban bent, tehát egy közönséges szobában is elhelyezhető és használható, ezáltal az esetleges rossz idő esetén is jól meg lehet mozgatni a kicsiket, esetleg a nagyokat. A hagyományos trambulin körül háló található, amely rugalmas anyagának köszönhetően megakadályozza a baleseteket, hiszen könnyen ki lehet repülni az efféle alkalmatosságból. Ugyanakkor a kisebb, szobai trambulin esetében az is előfordul, hogy a háló nélkül használják, főként azon továbbfejlesztett verzióját, amelyen van egy kapaszkodásra alkalmas alkalmatosság is, amely által tényleg tornázásra használják a felnőttek.szobai trambulin

Egészen különböző méretben kapható tehát ez a remek eszköz.

Választható kültéri- és szobai trambulin

Hogy összefoglaljuk az elhangzottakat, átmérő szerint, illetve az anyag rugalmassága szerint is megkülönböztethetjük a trambulinokat. Ezen kívül persze sokszor a magassága sem egyezik meg, illetve a rugók minősége is nyilván eltér attól függően, hogy mennyire gondosan választották meg az anyagokat a gyártók. Nagyon fontos, hogy amennyiben nem szobai trambulinról beszélünk, a kültérben használatos verzióknál ügyelni kell az élettartamra, hiszen a különböző időjárási viszontagságok nagyon megkínozhatják az anyagokat, és a hőmérsékletingadozások illetve a csapadék nagyban hozzájárul a kopásához.szobai trambulin

A hozzáértők mindenképpen tanácsolják, hogy az ősz beköszöntével próbálják meg megóvni ezt az eszközt a tulajdonosok, mégpedig úgy, hogy ha nem is az egész szerkezetet, de egy részét szétszerelik, és elteszik biztonságos helyre, ahol nem éri csapadék, pára, vagy hasonlók. Ha erre van lehetőség, mindenképpen ajánlatos legalább a gumiból és hálóból készült részeket megóvni, hiszen néhány év múlva biztos, hogy kikezdi az idő vas foga, és nagyon könnyen elreped majd az anyag, amely amellett, hogy használhatatlanná teszi az eszközt, esetleg még sérüléseket is okoz.

Muszáj megjegyezni, hogy a trambulin egy nagyon kettős érzéseket kiváltó eszköz, hiszen vannak szép számmal, akik imádják, sőt, a gyerekek körében alig akad olyan, aki ne kedvelné. Ugyanakkor az intenzív ugrálás sokszor gyomorpanaszokat eredményez, amelyek nem ritkán az ugrálás befejeztével jelentkeznek csak. Tehát megállapíthatjuk, hogy nem mindenkinek a gyomra bírja az efféle megterhelést, még ha szeretnénk sem. Ezt az érzékenységet csak próbálkozások után fedezhetjük fel.