A játékok témakörét azért nagyon fontos átbeszélni részletesen, mert ahol vannak gyerekek, ott a mindennapi élet nem igazán működhet játékok nélkül. Pontosabban működhet, de ha kedvezni akarunk az apróságoknak, és van rá lehetőségünk, úgy biztosan minden felnőtt igyekszik majd a kedvükben járni. A játékok témája tehát előbb-utóbb minden családban felmerül, hiszen a szülők érteni akarnak ehhez a területhez. A játékokon belül az udvari játékok fogják lefedni a lehetőségek egy jelentős részét, hiszen minden gyermek egészséges fejlődéséhez hozzátartozik, hogy megfelelő mennyiségű időt töltsön minden nap a szabadban.
Nagyon fontosak az udvari játékok!
Persze ezt az időt több különböző módon is el lehet ütni, mint például sétával, futkározással, sarazással, homokozással, de azért az udvari játékok jól jönnek annak érdekében is, hogy folyamatosan feltalálják magukat az apróságok. Az udvari játékok nem csupán otthoni viszonylatban fontosak, de az óvodák, esetleg játszóterek felszereltségéhez is nagyban hozzájárulnak.
Ezek tulajdonképpen egy gyűjtőszót képeznek, hiszen igazság szerint minden olyan tárgy ide tartozik, ami a kinti térben használatos. Lehetnek azok fixált, mint a stabil mászókák, hinták, csúszdák, de akár apróbb játékok is, amelyek kifejezetten ilyen célból kerültek kifejlesztésre. Az udvari játékok közé sorolandók az olyan aránylag új típusú lehetőségek is, mint a trambulin, ami minden gyermek álma, és valóban megunhatatlan.
Figyeljünk az udvari játékokra!
Amire mindenképpen muszáj kitérnünk ezen témát taglalva, az a játékok megóvása, hiszen az időjárási viszontagságoknak ki vannak téve. Legyen szó télről, és ezáltal extrém hideg hőmérsékletről, esetleg a csapadék okozta megpróbáltatásokról, vagy akár nyárról, az ilyen jellegű extrémek mindig megviselik az anyagok értékállóságát, állapotát.
Ezért azt javasolják a témában járatos és tapasztalt emberek, hogy mindenki próbálja a lehetőségeihez mérten megóvni ezeket a tárgyakat, hiszen kár lenne hagyni, hogy az enyészet feleméssze az egyébként remek minőségű gyártmányokat. Persze az is érthető, hogy nem lehet mindent tető alá vinni télvíz idején, hiszen arra nagyon keveseknek van alkalmuk, de ettől függetlenül törekedni kell a megóvásukra.
További udvari játékok
Visszatérve az udvari játékokhoz, a trambulinon kívül ki kell még emelni a hintákat, mint örökzöld kategóriát. Ennek is több típusa van, így igazán minden gyerek meg szokta találni a kedvencét, hiszen ha nem válik be az egyik, akkor is ott a másik. Napjainkban pedig ez különösen igaz, hiszen az Európai Unió szabványainak megfelelő játszótereket lehet csak használatba iktatni, amelyek viszont sokban eltérnek a vidékünkön jól megszokott felszereléstől.
Ezért aztán az új elvárások elindították a fejlesztők fantáziáját, és egy sor remek ötlet merült fel, amelyek termékfejlesztésben folytatódtak, és végül egy sor új típusú játék jött létre. A termékfejlesztéseknek az új anyagok adtak lendületet, hiszen nem kell sokat vizsgálni ezeket a kinti játékokat, rögtön feltűnik az innovatív anyaghasználat, mint a kötél, vagy a különböző típusú műanyagok és gumik alkalmazása.
Ezek mind lényegesen gyerekbarátabb minősítést kaptak az illetékes szervektől, mert hát valóban, megállapítható, hogy kisebb az esélye a fizikai sérüléseknek ezeken az alkalmatosságokon. Akárhogy is, megállapíthatjuk, hogy az udvari játékok létjogosultsága rendkívül hiteles, és fényes jövő is áll előttük, hiszen a friss levegőn való tartózkodás lételeme a gyerekek egészséges fejlődésének. Szenteljünk hát figyelmet az udvari játékok megfelelő kiválasztásának!