Ha játékokról beszélünk, a legtöbben tárgyakra gondolunk, nem pedig olyan programra, amely során az emberi interakciókat lehet növelni. Pedig tudni kell, hogy a játék ettől csodálatos, nevezetesen az emberek közti határok lebontása a játék által maradéktalanul és gyorsan megtörténhet. Ez pedig természetesen nem csak a gyerekekre igaz, hanem a felnőttekre is, sőt, főleg rájuk.
Egyre népszerűbben a felnőttek körében az ismerkedős játékok, mégpedig groteszk módon nem csak olyankor, amikor teljesen idegenek kerülnek egy terembe, hanem egymást a mindennapi életben jól ismerő emberek közt is. Ne szaladjunk azonban annyira előre, kezdjük inkább azzal, hogy reneszánszukat élik az olyan felnőtt foglalkozások, amelyek során felnőttekkel foglalkoznak szakemberek, például coach-ok vagy pszichológusok. Ilyenkor kimondott, vagy kimondatlan problémák megoldása szokott a cél lenni, vagy csak egyszerűen közelebb hozni az embereket egymáshoz.
Problémamegoldó játékok
Leginkább munkahelyeken szokott előfordulni, hogy mindenki végzi a dolgát, stresszesek vagyunk, amikoris nem úgy szólunk a másikhoz, ahogy illene. Ilyenkor időnként feszültté válhat a helyzet, és sokszor egy kívülállót hívnak, hogy helyrehozza a közösség hangulatás és a viszonyokat segítsen rendezni. Ennek a legjobb módja a játék, hiszen nem feltétlenül a komoly, felnőttes beszélgetések segítenek oldani a gondokat. A játék viszont megnevettek mindenkit, és észrevétlenül is számtalan újdonságot tudunk meg egymásról, ledőlnek a tabuk, megnyílunk egymás előtt, és előzőleg elképzelhetetlen szimpátiák alakulnak ki emberek közt.
Ezt hívják csoportépítőnek is, de számtalan megnevezés alatt futhat egy-egy ilyen közösségi tevékenység. Ezek az összejövetelek lehetnek néhány órásak, vagy akár több naposak is, attól függően, hogy mennyi időt és energiát, nem mellesleg pénzt tud rá szánni a cég. Az erőfeszítések azonban szinte mindig megérik, hiszen a jó emberi közösség tudja csak előbbre vinni a társaságot. Ami a játékok milyenségét illeti, a legelképesztőbb dolgok merülnek fel ilyenkor. A legtöbbször azonban a humorhoz nyúlnak a szervezők, hiszen a nevetés, a boldogsághormonok felszabadulása csodákat tud tenni. Egy-egy jól sikerült foglalkozás után a résztvevők is el szoktak gondolkodni, hogy vajon miért nincs ilyen alkalom gyakrabban.
Játszunk gyakran ismerősökkel
Esetleg az is fel szokott merülni, hogy magánéleti vonatkozásban, a barátainak szervezzen ilyen csapatépítőt az illető, ami egyébként nagyon könnyen megvalósítható. Elég csak keresgélni pár órát az interneten, számtalan ötlet részletes leírásával találkozik az ember, össze kell őket gyűjteni, esetleg rangsorolni érdekesség szempontjából, hiszen az idő korlátos forrás. Ez után már nincs is más hátra, mint meghívni a résztvevőket. Nem rossz ötlet gondoskodni némi frissítőről, hiszen a játékban is el lehet fáradni, meg lehet szomjazni.
Garantáltan emlékezetes alkalmat tudunk így megvalósítani, amelyet még sokáig fognak emlegetni a barátaink. Természetesen fontos kihangsúlyozni, hogy az ismerkedős játékok nem csak a felnőttek által játszhatók, noha most éppen ezt a verziót részleteztük. Minden életkori fázisra alkalmazható, tehát akár ovisok, vagy iskolások, tinédzserek szintjén is könnyűszerrel bevethető, főként ha valamilyen típusú feszültség uralkodik a csoportban. Groteszk dolog, de ha a lelkünkkel van gond, még mindig, így évszázadok múltán is a játékhoz kell nyúlnunk, hogy megoldjuk az ügyes-bajos gondjainkat. A játék segít, egy egészen másik szerepbe bújva könnyíthetünk frusztrációinkon.