Ötletek szabadtéri mozgásos játékokhoz

A mozgásos játékok egyszerre szolgálják a remek kikapcsolódást és az egészséges fizikum megteremtését. Mindezekre nemcsak gyerekkorban, hanem a felnőttek esetében is nagy szükség van. Míg azonban felnőttként a konditerem, a futás, vagy az éppen trendi otthoni mozgásformák mellett tesszük le a voksot, addig a gyerkőcök számára a játékos formában megvalósított testmozgás bizonyul ideálisnak. Nézzük, hogyan vehetjük rá gyermekeinket a szabadtéri elfoglaltságra, s miért érdemel ez napjainkban kiemelt figyelmet!

Csapatjátékok? A sorversenyek reneszánszukat élik!

Saját gyermekkorodból valószínűleg emlékszel azokra a tornaórákra, amikor a csapatjátékoké volt a főszerep. A gyorsaságot és ügyességet megkövetelő tevékenység izgalmakkal fűszerezte az egészet. Miért ne próbálnák ki a gyermekek ezt akár a kertben is? Nincs szükség hozzá egy osztálynyi létszámra, hiszen akkor is remek szórakozás adódhat a dologból, ha csak 3-4 fő áll rendelkezésre. A kicsik egymást válthatják, és az előre meghatározott számban lefutott körök után dől el, ki volt az ügyesebb. A mozgásos játékok e formája a koncentráláson túl a tényleges fizikai erőbedobást is megkövetelik, ez pedig a fittség javítását hozhatja maga után.

Aktív játékidő az egészséges mindennapokért

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a súlyfelesleg népbetegségnek számít. Hazánkban főleg sokan küzdenek a plusz kilókkal, s ez korosztálytól függetlenül igaz. Gyakran már gyermekkorban kialakulnak a rossz szokások, és a későbbiekben rögzülnek azok. Az egészségtelen étkezés és a mozgásszegény életmód sokszor ülőmunkával társul felnőttként, de a gyökerek akár a gyermekkorban is kereshetőek. Azok a gyermekek, akik rendszeresen sportolnak, és pozitívan állnak a fizikai aktivitáshoz, jó eséllyel felnőtt fejjel is keresik majd a testmozgás lehetőségét.

Természetesen egyetlen szabály sincsen kőbe vésve, és a felsoroltak ellenkezője is igaznak vélhető. Soha nincs késő változtatni! A mozgásos játékok hozzájárulnak ahhoz, hogy az esetlegesen már kialakulóban levő súlyfelesleget gyorsan leadja a gyerkőc. Az edzettség az egészség megőrzésében és az immunrendszer erősítésében is fontos szerepet tölt be. A mozgásos játékokba a felnőttek is bekapcsolódhatnak, így az egész családot aktivizálva.

Fogójáték, az örök klasszikus

A fogócskához tulajdonképpen nincs szükség semmire. Egy jó cipő persze nem árt, hiszen ha kényelemben vannak az apró gyermeklábak, akkor a futás is gyorsabban megy. Ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a fogójáték a szabad mozgás örömével társuljon. Sokan vannak, akik nem szeretik a futást, vagy legalábbis nehezen lelik örömüket benne. A tornaórákról jól ismert, hosszas körök valószínűleg a legtöbbek emlékeiben negatív élményként szerepelnek.

A fogójáték azonban egészen másfajta felütést ad az intenzív testmozgásnak. Az izgalmas fogócska a játék hevében motivál, ennél pedig aligha képzelhető el hatékonyabb elfoglaltság. Gyermekként persze az ideális testsúly elérésre, vagy példásul a fittség kevésbé szerepelnek a célok között, a lényeg sokkal inkább az, hogy jól érezzék magukat a gyerkőcök egymás társaságában.

 

Mozgásos játékok: otthon is tökéletes választásnak bizonyulnak!

A strandon, a játszótereken, a szabadtéri helyszíneken magától értetődő, hogy a környezet mozgásra inspirál. De mi a helyzet akkor, ha a hétvégét az otthon közvetlen környezetében, a kertben töltik a gyermekek? Hogyan mozdíthatóak ki komfortzónájukból azok a kicsik, akik előszeretettel választják az online játékokat és a számítógép előtti elfoglaltságot? A mozgásos játékok között ma már számos olyan kiegészítő, kerti szett is elérhető, melyek önfeledt kikapcsolódást biztosítanak.

Az akár medencés játékot lehetővé tevő ugrálóvárak, a biztonságos kialakítással rendelkező trambulinok sokak kertjében megtalálhatóak. A szülőknek is egyre fontosabb, hogy biztosítsák gyermeküknek azokat a lehetőségeket, melyek az igazi, aktív gyermekkor lehetőségét hordozzák magukban. Ajándékozd meg gyermeked a mozgás szabadságával és az egészség erejével!