Utazós szabadtéri játékok: a tollaslabda és társai
Tagged Tags:

Ha szeretnénk mozgalmasabbá tenni a családi pikniket, vagy épp egy kis közös mozgásra vágyunk a gyerekekkel, nem kell hozzá komoly szervezés, csak egy tollaslabda szett. De a csomagtartóban még jó néhány szabadtéri játék elfér kis helyen. A szabadtéri programok a lehető legegészségesebb elfoglaltságnak számítanak, hiszen a friss, tiszta levegőn való túrázás, sportolás felnőttnek és gyereknek egyaránt jót tesz.

Természetesen érdemes olyan sportfajtákat választani ilyenkor, amelyekhez az eszközök könnyen szállíthatóak és nem foglalnak sok helyet. Ilyen például a tollaslabda, a petanque és a pingpong készlet is. Ezekkel szinte minden generáció tud játszani, így a család együtt tud szórakozni. Ráadásul a gyerekeknek különösen jót tesz az ilyen mozgásfejlesztő játékok használata. Ha ezt is figyelembe vesszük a szabadtéri játékok vásárlásakor, sokat teszünk a lurkók egészséges fejlődéséért.

Nem véletlenül a világ egyik kedvenc játéka a tollaslabda

Nem igényel komolyabb fizikai erőt, viszont remek mulatság a Kínából, illetve az aztékoktól is származtatott tollaslabda. Régebben nehéz, fából készült ütőket lehetett csak vásárolni, de manapság már könnyű alumíniumból vannak az ütők, akár a kisebb gyerekek is tudnak velük játszani. A tollaslabdát lehet egy-egy ellen, vagy párosban is játszani, ez utóbbihoz egy kicsit több gyakorlás kell, hiszen a párunkra is figyelni kell a játék során. A tollasozás fejleszti az állóképességet és a mozgáskoordinációt is. A hivatalos játékszabályzat sok előírást tartalmaz, többek között a háló használatát is, és még sok egyebet. Egy családi kikapcsolódáshoz azonban elég egy nagyobbacska tisztás vagy füves terület a parkban, ahol a tollaslabda nem akad fel a fák ágain.

Órákon át tartó szórakozást nyújt a pingpong

Ugyan sokan azt hiszik, hogy a pingpong – magyarul az asztalitenisz – Ázsiából származik, hiszen az ottani sportolók a világ legjobbjai közé tartoznak, ez tévedés. A játék kezdetleges változata Európában jelent meg először, még a XII. században, azóta pedig tovább fejlődött. A tollaslabdához hasonlóan lehet játszani egy az egy ellen, vagy párosban is. A pingpongozás remekül fejleszti a mozgáskoordinációt, és nagyon jó szórakozás is, de van vele egy probléma. Mégpedig az, hogy asztal kell hozzá, hálóval. Hacsak nem viszünk magunkkal egyet az autóval, nem tudjuk mindenhol használni a magunkkal vitt pingpongütőket. A hivatalos szabályok szerint egy-egy játszma 11 pont eléréséig tart, de természetesen egy családi pingpong bajnokságon ettől nyugodtan el lehet térni.

Franciaországból érkezett a petanque

Ha rejtőzik a csomagtartóban egy elsősegély doboz nagyságú műanyag ládácska, amelyben ezüstösen csillogó golyók vannak, akkor máris kezdődhet a petanque bajnokság. Ehhez, a Franciaországból származó sporthoz sokkal kevesebb hely szükséges, mint a tollaslabdához és az asztalra sem kell várni, mint a pingpongnál. Elég egyszerű játék, a lényege, hogy a játékosok felváltva a saját fémgolyóikat közelebb tudják dobni a célhoz. Ez a legkisebb golyó a készletben, ami Öcsi névre hallgat és fából vagy műanyagból készül.

A petanque stratégiai érzéket és jó mozgáskoordinációt is kíván, hiszen a megfelelő dobótechnikával az ellenfél golyóját távolabb lehet lökni az Öcsitől. Olyannyira bele lehet merülni, hogy anno, a XIV. században be is tiltották a francia hadseregben, mert a katonák semmi mással nem foglalkoztak. Még a csatába hívó kürt szavával sem! Hivatalosan 10×3 méternyi sík területre van szükség a játékhoz – legalábbis a versenyeken -, de gyerekekkel elég az 5 méternyi hossz is.

Legyen tollaslabda, petanque vagy épp az asztalitenisz, mindhárom sport a mozgásfejlesztő játékok közé tartozik. Így kimondható, hogy ha ezekkel játszik a család, az nemcsak szórakoztató, de a gyermekek számára komoly előnyökkel jár, hiszen mindegyik segíti a fejlődésüket. Nem ritka, hogy már néhány alkalom után is látható a változás, de ha egész nyarat ilyen sportokkal tölti a gyerkőc, akár le is körözheti kortársait. Ráadásul a családtagok közti kötődést is megerősítik ezek az elfoglaltságok.