A vizes játékok a nyár elmaradhatatlan részét képezik. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, a kis apróságok imádnak mindent, ami a vízzel kapcsolatos. Írásunkban adunk néhány remek tippet, hogyan dobhatnátok fel a kánikula tikkasztó napjait.
Vizibomba – hívjuk át a szomszéd gyerekeket is csatázni!
Nem is tudunk igaz nyári vakációt vízicsata nélkül elképzelni! A játék akkor a legizgalmasabb, ha minél több résztvevője van – hívjuk hát át a szomszéd gyerekeket is e mókás program apropóján. Készítsetek be előre jópár vízzel töltött lufit, amivel a gyerekek majd célba lőhetnek. A résztvevők csapatokat alkotva a kijelölt célpontokat próbálják meg eltalálni a „bombákkal” – ez lehet egy fatörzs, de akár egy nagyobb vödör is, amibe bele kell dobniuk a vízzel töltött lufikat. Az nyer, aki a legtöbbször célba talál.
Vizes játékok – mert a gyerkőcök aztán nem félnek vizesek lenni!
Az előbbi vizes lufis játék másik verziója is roppant izgalmas élményt nyújthat a kis lurkóknak – persze csak abban az esetben, ha nem félnek attól, hogy vizesek lesznek. A lufikat töltsétek meg vízzel, ezek lesznek a labdák, amiket a gyerekeknek egymásnak kell majd dobálniuk. Ha a srácok sokan vannak, párt is alkothatnak, de körben is állhatnak. A vízzel teli lufit egymásnak dobálják, miközben azon izgulnak, vajon kinek a kezében vagy lába előtt robban szét a labda.
Kidobós játék szivacslabdával
Szintén fillérekből megvan, nem igényel nagyobb előkészületet, viszont előre borítékolja a boldog gyerekzsivajt – ez a szivacsos kidobós játék! Amire szükségetek lesz: néhány egyszerű mosogató szivacs, amelyekből zsinór segítségével labdát formálhattok. A szivacslabdát mártsátok vízbe, és kezdődhet is a szivacsháború! Minél többen vesznek részt a kidobósban, annál szórakoztatóbb a játék. Abban az esetben viszont, ha 6-nál több gyerek játszik egyszerre, érdemes két labdát is készíteni.
Mágneses horgász játék = garantált szórakozás
Ez a játéktippünk az előzőkkel ellentétben már igényel némi anyagi befektetést a részedről, hiszen a horgászathoz szükséges kellékeket, a medencét, a halakat és a botokat játékboltból lehet beszerezni. A jó hír az, hogy ezek a nagyszerű termékek igazán jutányosak, arról nem is beszélve, hogy több nyárra is garantált szórakozást nyújtanak a gyerekeknek. A vizes játékok e verziója a kivitelezés tekintetében igencsak színes spektrumon mozog, így kényelmesen válogathatsz a kínálatból. A horgászat már önmagában nagyon izgalmas tevékenység, ha viszont a lelkes kis horgászoknak időre kell teljesíteni, a hangulat is fokozódik. A játék egyébként nemcsak mókás időtöltést kínál, de a kézügyességet és a koncentrációt is nagyban fejleszti.
Vizes játékok: színhorgászat kicsit másképp
Persze a horgászatot is meg lehet oldani „házilag”, csak ebben az esetben nem a mágneses erő fogja képezni a játék lényegét. Egy nagyobb kádba vagy medencébe szórj bele különféle színű legókat. A gyerekek válasszák ki, hogy melyik színű legóhalacska lesz az övék- ezeket kell majd a kis horgászoknak a merőkanáljukkal (vagy lapátkájukkal) kihorgászni, természetesen ez esetben is időre.
Hódít a vizes játszótér
Nem áll a rendelkezésetekre nagyobb udvar, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnak? Aggodalomra semmi ok, a vizes játszóterek tárt karokkal várnak minden kedves gyerkőcöt a nyár folyamán. Ezek azok a helyek, ahol a gyerek kedvükre sarazhatnak és szórakozhatnak, hála a színes skálán mozgó lehetőségeknek. Kalózhajó, spriccelő polip, kis csobogók, csúszdák és hasonló izgalmas játékok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
Vizes játékok: fő a biztonság
A gyerekek, ha tehetnék, reggeltől estig odakinn tartózkodnának a szabadban – erős UV sugárzás ide vagy oda. Természetesen felelősségteljes szülőként a Te feladatot a játékhoz megfelelő körülmények biztosítása. A gyerkőcök semmiképp se a legnagyobb melegben játszanak odakinn, időzítsétek a szórakozást a délelőtti vagy a délutáni órákra. A kalap és naptej kötelezői kellékei a szabadidős tevékenységeknek, ezekről semmiképpen se feledkezz meg, nehogy a móka valami egészen más, kellemetlen élménybe csapjon át.