A kinti játékok fontosak a gyerekeknek
Tagged Tags:

Akinek van a családjában gyerek, feltehetően nem fog ellenkezni azzal az állítással, hogy a kinti játékoknak hallatlanul fontos jelentőségük van. Ez pedig több szempontból is megfontolásra ad okot, hiszen tág fogalom a kifejezés. Egyrészt érthetjük alatta konkrétan azokat a játszásra alkalmas tárgyakat, amelyeken némi időt lehet a szabadban eltölteni. Például ugyebár ide tartoznak a hinták, libikókák, mászókák, trambulin, vagy hasonlók.

Tágabb értelemben pedig minden olyan szabadidős tevékenység ide tartozik, amelyet a szabadban lehet végezni, függetlenül attól, hogy kell-e hozzá valamiféle segédeszköz, vagy sem. Itt meg lehetne említeni például a régi nagy klasszikust, a bújócskát, vagy a fogócskát, amelyek önmagukban, eszköz nélkül is kiválóan és hosszasan tudják szórakoztatni a mozgásra kiéhezett kicsiket.

Kinti játékok a mozgás jegyébenkinti játékok

És a lényeg talán pont ebben rejlik, hogy a gyerekek teste valami rejtélyes oknál fogva úgy lett összerakva, hogy nem telhet el mozgás nélkül nap. Pontosabban eltelhet, hiszen néha ez meg is történik, de abból a napból valami hiányozni fog, és talán ők maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mi, de nem lesz teljes az a bizonyos szabadidő. A másik kulcsfontosságú dolog, ami mindenképpen lételeme a gyerekeknek a mozgáson kívül, az pedig a játék.

Ebben az építő időtöltésben ugyanis benne van minden, amit a kicsik igényelnek, hiszen a mókázás, a viccelődés, a mozgás mind része egy jól sikerült szabad időtöltésnek. A legjobb játékok azok, amelyeket közösen a többiekkel tudnak lebonyolítani, esetleg a szüleikkel, vagy más felnőttekkel. Ehhez pedig különösen előnyös, ha kint a szabadban tudunk teret biztosítani, hiszen a szabad levegő, legyen szó szinte bármilyen hőmérsékletről, szinte mindig jótékony hatással van.

Mikor alkalmasak a kinti játékok?kinti játékok

Ezen a kérdésen ugyan némileg érdemes elidőzni, nevezetesen a hőmérséklet és a nap erősségének kérdésén, hiszen a szabadban való játszáshoz hozzátartozik a feltételek megvizsgálása is. A felnőttek felelőssége ugyanis, hogy megítéljék, vajon alkalmasak-e a kinti körülmények a szabadban való játékra. A nagyon erős, általában délben tapasztalt napsütés és az ezzel járó magas hőmérséklet ugyanis néha többet árt, mint használ, különösen a gyerekeknek.

Amennyiben felnőttekről van szó, az más, hiszen az ő terhelhetőségük lényegesen eltérő, mint a gyerekeké. A gyerekekkel azonban óvatosabban kell bánni ilyen körülmények közt. Sosem hagyható el a kalap, illetve a megfelelő folyadékpótlás. A szakértők azt szokták javasolni, hogy minden évszakban, minden időjárási körülmény közt érdemes kimenni a kicsikkel a szabadba, azt viszont alaposan meg kell választani, hogy a nap mely részét választjuk ki ilyen célból.kinti játékok

Tanácsos még az erős napsütés beállta előtt kimenni, vagy ha ezt elmulasztottuk, akkor talán jobb, ha a késődélutáni órákra tartogatjuk ezt a lehetőséget, és a maradék időben meg kell próbálni bent feltalálni magunkat. Nagyon sokszor gyermekzsúrokon, vagy egyéb olyan alkalmakon jön elő a kinti játékok témája, amikor több gyerek van jelen, és el kell őket foglalni valamivel.

Ilyenkor a meleg időjárást az oldalunkra is fordíthatjuk ahelyett, hogy akadályként tekintünk rá, hiszen remek lehetőséget ad az ilyen idő a víz bevonására a játék során. Például a vízzel megtelesztett lufik, vagy a kismedence felállítása, esetleg egyéb vizet is alkalmazó játékok nagyot tudnak lendíteni a kicsik és nagyok hangulatán. Egy közönséges kanna víz hatalmas sikert tud aratni, ha ki tudunk találni valami játékot a felhasználására. Engedjük el a fantáziánkat!