A víz világnapja fontos esemény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Minden évben március 22-én tartjuk e jeles eseményt, immáron lassan 30 éve. A szóban forgó nap minden tekintetben a víz méltatásáról, az édesvíz fontosságáról és veszélyeztetettségéről szól. Ha szeretnéd, idén a gyerkőcöddel közösen ünnepelhettek, nem is akárhogy – mutatunk néhány remek, a témához tökéletesen passzoló vizes játékot.
Az üzenet az ovisokhoz is eljuthat
A víz, így a bolygónk védelmének fontossága olyan üzenet, amit az egészen kicsik is a magukénak érezhetnek, ha megfelelő csomagolásba burkoljuk azt. Tudjuk jól, a gyerekek játszva tanulnak a leginkább – így a víz világnapja, minden nemessége és fontossága mellett, kiváló alkalom lehet a közös szórakozásra is.
A víz világnapja – adjuk át a legfontosabb ismereteket a gyermekeknek
A különféle vizes játékok (erről részletesen a későbbiekben) keretén belül beszélgessünk a lelkes résztvevőkkel – miről másról, mint a víz szerepéről az emberi szervezet és az egész Föld számára. A gyerek garantáltan kapásból fel tud majd sorolni minimum 4-5 dolgot, ahol ő maga is hasznosítja a vizet (fürdés, kézmosás stb.). Még mielőtt elkezdenétek játszani, locsoljátok meg közösen a szobanövényeket, ha vannak a lakásban – ez remek bemelegítés lesz a számotokra.
Vizes játékok – engedd pancsolni a kicsit!
A gyerekek köztudottan imádnak a habokban lubickolni! Engedd, hogy ezen a napon extrában is pancsoljon kicsit! A víz tapintása az 1-2 éves lurkóknak igazi élmény, hagyd, hogy önfeledten játszhasson ebben a közegben néhány perc erejéig.
Vizes kísérletek, avagy remek szórakozás kicsiknek és nagyoknak
A vizet próbára is tehetitek – engedjetek egy műanyag lavórban vizet, majd helyezzetek annak felszínére különféle tárgyakat, és figyeljétek meg, melyik mennyi idő alatt süllyed el – ha elsüllyed egyáltalán. Igyekezz minél változatosabb anyaghasználattal készített tárgyakat használni. A gyerkőc műanyagból készített kisautója, papírlap, madártoll, parafadugó, kulcs, papírból hajtogatott hajó vagy szivacs – a lehetőségeid igazából nincsenek korlátok közé szorítva. A játék közben beszéljétek meg, melyik tárgy hogyan reagált a vízzel való érintkezésre.
A víz világnapja apropóján ünnepeljünk szivárványos virágokkal
Igazi varázslat, ami ezekkel a színes vízbe tett virágokkal történik! Vagy mégsem? Természetesen mindenre van magyarázat. A szóban forgó vizes kísérlethez nincs is másra szükségetek, csupán néhány vázára vagy üvegre – a lényeg, hogy a választott tartály átlátszó legyen. Öntsetek tiszta vizet az edényekbe, majd mindegyikbe cseppentsetek különböző színű ételfestékeket. Amint a víz megszíneződött, tegyetek egy-egy szál fehér virágot minden egyes edénybe. Az eredmény önmagáért beszél: a víz világnapja apropóján csodaszép színes virágcsokor lesz majd a jutalmatok.
Jégszobrászat kicsit másképp
Mielőtt „jégszobrászosat” játszanátok, beszéljétek át a víz lehetséges halmazállapotait, például, hogy mi történik a vízzel télen, ha odakinn tombolnak a mínuszok. Amint tisztázzátok, mi is az a jég, beszéljetek arról is, hogy mi mindent leget jégből készíteni – például csodaszép szobrokat. Ha a gyerekek megértették az elméleti részt, jöhet a játék! A jégszobrászosdi keretén belül a srácok ugrálva, szaladva közlekednek, miközben a jégszobrász (az egyik gyerek) alkot – parancsokat ad arra vonatkozóan, milyen pózban kell a többieknek „megfagyni”.
Buborékfújás – régi kedvenc modern köntösben
A víz világnapja nem lehet teljes a búborékfújás nélkül. A buborékfújáshoz egyáltalán nem szükséges drága holmikat vásárolnotok – némi leleménnyel a háztartásban található anyagokból, eszközökből is elkészíthetitek a tökéletes bubi-fújó folyadékot és kelléket. Keress egy üres műanyag flakont, vágd le az alsó részét (kb 5 cm-t), majd húzz rá egy vastagabb zoknit. Egy tálkában keverj el némi vizet és mosogatószert – az így kapott folyadékból bámulatos buborékok fújhatók. Mártsátok bele a zoknis flakont ebbe a folyadékba, majd a lelkes lurkó a kupakot lecsavarva fújon nagyot a házi készítésű buborékfújó alkalmatosságba. Az eredmény előre borítékolható – és ráadásul nem kerül egy fillérbe sem.